Repülővel érkeznek az afgán menekültek Németországba – a kereszténydemokraták tiltakoznak

Egy kormányzati program alapján Pakisztánból egyenesen egy németországi befogadóközpontba érkeznek. Ma is leszáll egy gép.

A MigSzol nemcsak a menekülteken segít, hanem vigaszt és reményt nyújt mindannyiunknak.
„Az Alkotmánybíróság elhomályosult elméjű elnöke épp a minap nevezte »fizetett forradalmároknak« azokat az ágrólszakadtakat, akik a saját filléreikből művelik azt, amit az ilyen magas állású uraknak kellene. Védik – miközben a megerőszakolt, vérfoltos jog kiégett és cinikus képviselői félrenéznek – a jog által már nem oltalmazott otthontalanokat.
A MigSzol (folytatva a SZETA nemes hagyományát, amelyről aktivistái bizonyára nem is hallottak, de ez legyen a legnagyobb bajunk) – több más, hasonlóképpen nemes embercsoport mellett – nemcsak a menekülteken segít, hanem vigaszt és reményt nyújt mindannyiunknak.
Köszönjük szépen.”